Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) nyilvánosságra hozta legfrissebb éves jelentését, amely az európai élelmiszerek – különösen a zöldségek és gyümölcsök – növényvédőszer-szennyezettségét vizsgálta. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint az adatokból nemcsak az derül ki, hogy mely termékek a legszennyezettebbek, hanem az is, hogy egyre nő a többféle vegyszert tartalmazó élelmiszerek aránya – ami komoly aggodalomra ad okot.
Az élelmiszerek 42%-a tartalmazott növényvédőszer-maradványokat
A több mint 132 ezer mintán alapuló vizsgálat szerint az ellenőrzött termékek 42%-ában mutattak ki valamilyen szermaradványt – ez az arány nagyjából megfelel az előző évek szintjének. Ugyanakkor egyre gyakoribb, hogy egy-egy minta többféle növényvédő szert is tartalmaz: az esetek negyedében többféle hatóanyagot találtak egyszerre.
Az EFSA ugyan hangsúlyozza, hogy a vizsgált termékek nagy része a jogszabályban meghatározott határértékek alatt maradt, azonban ezek az értékek régi tanulmányokon alapulnak, és azt feltételezik, hogy a fogyasztók egyszerre csak egyféle vegyszerrel találkoznak. Az újabb adatok viszont éppen ennek az ellenkezőjét mutatják.
A vizsgált minták megoszlása:
-
58%: nem tartalmazott kimutatható mennyiségű szermaradványt
-
38,3%: határértéken belüli mennyiségű növényvédő szert tartalmazott
-
3,7%: túllépte a határértéket, vagy tiltott hatóanyagot tartalmazott

A legszennyezettebb termékek: körte és narancs
Különösen aggasztó, hogy a vizsgált minták több mint fele növényvédőszer-koktélokat tartalmazott, azaz egyszerre többféle vegyszert. Míg a szermaradványos minták aránya évek óta nem változik jelentősen, addig a több komponenssel szennyezett termékek aránya megduplázódott. A 2025-ös jelentés szerint ezek a minták majdnem 25%-át tették ki, és 94%-uk feldolgozatlan termékből származott.
Termékek, amelyekben a legtöbb növényvédőszert találták (mintaszám alapján):
-
Kaliforniai paprika – 5717 minta
-
Narancs – 2756 minta
-
Citrom – 2032 minta
-
Mandarin – 1490 minta
-
Alma – 1238 minta
-
Körte – 1163 minta
-
Eper – 1092 minta
Feldolgozott termékek közül leginkább érintettek:
-
Aszalt szőlőfélék (pl. mazsola) – 193 minta
-
Vörösbor – 144 minta
-
Búzaliszt – 78 minta
-
Feldolgozott alma – 45 minta



